December hónapban a miskolci Jégvirág Korcsolya Klub karácsonyi gálát tartott a Miskolci Jégcsarnokban.
A jégre lépett egyesületünk minden tagja a legkisebbektől a legnagyobbakig.
Elsőként a Mini Juvenile csapatunk lépett pályára akik ebben az évben kezdték meg a közös munkát. A csapat felkészült az Országos Bajnokságra is ahol idén először szerepelhet ennyire fiatal csapat.
A mini csapat után következtek a nagypályás Műkorcsolyázóink, akik idén már megmérettették magukat a Kelet- Magyarország Kupán. Az erős nemzetközi mezőben szépen helyt álltak a lányok, több kategóriában is.
Nagy izgalommal sorakoztak legfiatalabb versenyzőink, akik szintén idén kezdték meg a felkészülést életük első komoly megmérettetésére, amelyre novemberben került sor Budaörsön.
A lányok nagyon szépen teljesítettek, és jó eredményeket hoztak.
A kis létszámú Nagy csapatunka a Mix Age 3 kicsivel egészült ki, akik szépen megállják a helyüket a nagyobbak között. Az éves szinkronkorcsolya felmérőn szépen teljesített a csapat, ezért azóta is teljes gőzzel készülünk az országos Bajnokságra, illetve Salzburg-ba a Mozart Cup-ra.
A Vörösmarty Mihály Általános Iskola 1. osztályos tanulói szeptemberben kezdtek el korcsolyázni. Olyan szépen fejlődtek, hogy 2.-os iskolatársaikkal párba állva saját koreográfiákat építettek maguknak, amelyet a gálaműsoruk 1. percében láthatnak.
A 3,4 osztályos lányok, háromszor járnak jeges és egyszer száraz edzésre iskola időben. Mindig lelkesen várják a gálát, hogy megmutathassák mivel készültek és mennyit fejlődtek tavaly óta.
Adult csapatunk több éve rendszeresen jár edzésre, ami egy nagyon figyelemre méltó dolog. Meg kell, hogy említsük, hogy ebben a szezonban először, többen is műkorcsolya versenyen fognak indulni ADULT-ARTISTIC kategóriában.
Egyéni műkorcsolyázóként Osváth Zsuzsanna lépett pályára, aki Klubunk egyik legtehetségesebb korcsolyázója, és ez évtől is hivatalosan is műkorcsolyát tanít a jövő generációjának.
Végül nagy izgalommal lépett pályára juvenile csapatunk, akik egy teljesen friss csapat és tudni kell, hogy a tagok többsége, ebben az évben ismerkedett meg az igazi szinkronkorcsolyázással. Ennek ellenére nagyon szépen fejlődik és teljesít a csapat.
A gála végét az elmaradhatatlan Finálé zárta, ahol az összes korcsolyázót egyszerre láthatta a közönség a jégen egy közös gálaszámban.