Leskó Eszter vagyok, 2001-ben születtem. Miskolcon, egy gimnáziumban tanulok matematika tagozaton. Szeretem a nyelveket.
Hogy miért is kezdtem el korcsolyázni? Ez egy hosszú történet, mely röviden annyi, hogy az oviban mindig volt lehetőség kéthetes korcsolyaoktatásra. Anyukám minden éven be szeretett volna íratni, de én nem akartam menni. Egyszerűen nem szerettem volna korizni. Egyik éven anya a tudtom ellenére íratott be. Először mérges lettem és arra gondoltam, hogy én már azért sem fogok korizni, de végül is a két hét után annyira megszerettem ezt a sportot, hogy megkértem apáékat, írassanak be egy egyesületbe.
Először a műkorcsolya ágat választottam, amit nagyon szerettem. De végül is a szinkron mellett döntöttem.
A szinkronkorcsolyát két és fél éve űzöm. Ez egy csapatsportág, melyben nagyon fontos az összetartás, a csapatmunka és a bizalom. Úgy érzem, hogy ebben a sportágban mind egymásra vagyunk ítélve. Amit elérünk, azt együtt érjük el, ha pedig elbukunk, akkor együtt bukunk el.
A sportág országos szinten nem, de nemzetközi szinten igen elterjedt. Minden évben van egy Országos Bajnokság és különböző fellépések. Ezen felül több nemzetközi versenyen is részt veszünk/vettünk.
A korcsolya sportágban vagyok több mint hat éve, bár a szinkront csak két és fél éve kezdtem. Nagyon szeretem ezt csinálni, már lassan nem is a hobbim a korcsolyázás, hanem egy életstílus.