Kulcsár Zsófia

11 évet versenyszerűen műkorcsolyázott. Kétszeres magyar junior bajnok és kétszeres felnőtt ezüstérmes, illetve számos nemzetközi verseny eredményes szereplője, valamint olimpiai kerettag volt.

Sikeresen megszerezte az ISU (Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség) 4 szintből álló tesztjeinek minősítéseit is.
Térdsérülés miatti visszavonulása után – 1996-ban kezdett el foglalkozni gyermekek korcsolyaoktatásával. Emellett elvégezte az IBS (Nemzetközi Üzleti Főiskola) közgazdasági, nappali, angol nyelvű szakát, valamint a TF középfokú műkorcsolya edzői szakát is.

Tóth Zoltán szakmai irányítását 1998-ban kezdte el. Rengeteg munka, sok tapasztalat, valamint szerencse vezette el őket oda, hogy Tóth Zoltán – ötszörös magyar bajnok, valamint számos Európa és Világbajnokság sikeres résztvevője volt. A rengeteg munka eredményeként két olimpián is a magyar csapat tagjai voltak (2002. Salt Lake City, 2006. Torino).

A torinoi olimpia után immár Tóth Zoltánnal együtt, egymás mellett foglalkoznak minden tanítványukkal – az utánpótlással, a versenyzőkkel, a rekreációval, a felnőtt amatőrrel és a felnőtt szinkron válogatottal is.

2006-ban megszerezte ISU Technical Specialist minősítését is. (A Technikai Specialista az új pontozási rendszerben a bírók munkája mellett – a szakmai minősítéseket, szinteket adja meg a verseny során a korcsolyázók kűrjeiben bemutatott elemeknél.) Kulcsár Zsófi volt az első magyar, aki egyéniben az ISU legmagasabb minősítésű diplomáját megszerezte – így hazai, nemzetközi valamint, ISU versenyeken is a technikai delegátus tagjaként vesz részt.

Eddigi szakmai pályafutását több szaktekintély is jelentősen meghatározta: pl. Carlo és Christa Fassi, (még aktív sportolóként), valamint Alexei Mishin és Dohány Andrea (már edzőként).

A weboldal sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében, kérem engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár