A 2014-es Budapesti Műkorcsolya EB megnyitó műsorába a MOKSZ beválasztotta a Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub számos egyéni műkorcsolyását is, de meghívást kapott az Advance Novice csapat is. Nem programot futottak a lányok, hanem egy, a korcsolyasport történetét és fejlődését bemutató előadás részeként léptek jégre. A megnyitót az MTV is közvetítette
A gyerekek próbatűrő képessége is teszt alatt volt e két nap alatt, mert a próbák időpontjai folyamatosan változtatva voltak és mivel iskolai kötelességeiknek is eleget kellett, hogy tegyenek, így be kellett iktatni a napi programokba egy kis tanulást is. Voltak lányok akik éppen a gimnáziumi felvételi előtt álltak, így nekik még nagyobb összeszedettségre és koncentrációra volt szükségük ezen idő alatt is.
A csapat legkisebb tagja Alexa hősiesen és mindenki számára példamutatóan, sportolóhoz méltóan úgy kibírta az egész napot, hogy végig a csapat mellett a lelátón próbált regenerálódni. A csapatösszetartás és együttérzés mindenki számára természetes egy ilyen helyzetben is, mert a beteg társuk ápolgatását és törődését mindenki magáénak érezte.