Tanoda

Tanodánk elsődleges célja, hogy megszerettessük a kicsikkel 3-4 éves kortól a korcsolyázást és szakszerűen elsajátíthassák a korcsolya alapjait. Már az óvodás korban életre szóló élményt szerezhetnek a gyerekek. Az óvodások körében egyre népszerűbb ez a sport, ami már nem csak téli hónapokban vehető igénybe, mert a Miskolci Jégvirág Korcsolya klub oktatásai és edzései nyáron elkezdődnek és tavasz közepéig tartanak.

Az óvodás korban elsajátított mozgások felnőtt korban sem törlődnek.

A foglalkozásokon játékos formában vannak fejlesztve a szocializációs képességek, hiszen megtanulnak játékszabályokkal élni, várakozni, kudarcot elviselni. A heti rendszerességgel végzett szellemi foglalkozások megfelelően összehangolva az integrált mozgásfejődésre is rendkívüli hatással vannak.

A korcsolyázás szakszerű oktatásával és a foglalkozások célratörő munkáival gyerekek mozgáskordinációs fejlődésével együtt nő az önértékelésük, fejlődik a szocializációs és kommunikációs készségük így kihat az intelligenciájuk természetes fejlődésére is. Mind e mellett megtanulják, hogy a jó eredmény eléréséhez a cél , a feladatismeret , a kitartás elengedhetetlen.

Az edzések rendszeres látogatásával a gyerekeknél kialakul

  • egy rendszer
  • sport és mozgás iránti szeretet
  • a korcsolya alapjainak elsajátítására
  • a mozgáskáoordinációjuk javítása
  • a figyelem, az összpontosítás gyakorlására
  • önálló munkára késztetése
  • a társak jó szándékú segítése
  • a párban történő feladatok végzése

Az a gyerek aki megtanul a testére és magára figyelni az később a tanulásban is képes lesz erre a már kialakult képességére támaszkodni. Aki megtanul korcsolyázni az más sportokban is sokkal ügyesebb lesz társainál, hiszen olyan alapokat kap ezzel a fejlesztéssel, ami a későbbi tevékenységeire befolyással lehet az életben.

A weboldal sütiket (cookie) használ. Az Uniós törvények értelmében, kérem engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ...

Az Uniós törvények értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ. A sütik apró, tökéletesen veszélytelen fájlok, amelyeket a weboldal helyez el az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye az Ön számára a böngészést. A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.

Bezár