A csapat tagjai 11-15 évesek. Páran a Vörösmarty ált.iskola korcsolya osztályában sajátították el a korcsolyázás alapjait, a többiek a kori tanodában lettek a jég szerelmesei. A csapat nagyrésze miskolci, de vidékről is számottevő gyerek jár az edzésekre. A legnagyobbak 7. éve vannak együtt. Már a 2009- es juvenil csapat oszlopos tagjai voltak. A Basic Novice versenyeken is együtt szerezték az érmeiket.
Az edzések heti rendszerességgel 6 óra jégidővel, 4-5 óra száraz, erőnléti és táncórókkal telnek.
A kemény edzések mellett igazán jó barátságok szövődnek a lányok között, melyek erősítéséhez, és az új csapattagok megismeréséhez egy évben több csapatösszetartó program is szervezésre kerül.
A csapat minden tagja tudja, hogy Ők csak egymásra számíthatnak a siker eléréséhez, amihez mérhetetlen kitartás, szorgalom, lemondás, elfogadás és fegyelmezettség párosul.
A hajnali, a késő esti edzéseken is szinte mindig teljes létszámmal, boldogan egymást örömmel fogadva jelennek meg a lányok, mert már Ők is tudják, hogy a versenyeken való maximális teljesítmény nyújtáshoz elengedhetetlen a teljes létszámmal való edzés.
Az edzések, fellépések és versenyek ellenére a lányok jó tanulók. A tanulmányi átlaga a csapatnak 4,6 Megtanulták az idejüket jól beosztani, a gyors, ütemezett tanulást sikerül mindenkinek elsajátítani és megtanultak a tömegközlekedésen, autóban, szállodában, parkban és nem utolsósorban az öltözőben, akár egymás segítségével is az iskolai tanórókra készülni. Az öltözői rendtartáson még van mit fejleszteni, de dolgozunk rajta! 😉
Aki egy ilyen szinkronkorcsolya csapathoz tartozik boldog lehet, mert egy olyan nem mindennapi csapatsportot választott ami valóban összefogással erősíti az egyéni személyiség fejlődését. Megtanítja a gyerekeket, hogy a célok eléréséhez alapvető fontosságú a kitartás, a szorgalom, küzdeni akarás melyhez nem utolsósorban alázat és tisztelet is párosul.
Ezeket az áldozatos, kemény, lemondásokkal járó munkákat egy szülő akkor tudja értékelni, mikor a gyerek sportszeretre nevelése mellett a tanulásban való sikerek, a felnőttekhez, szülőkhöz való pozitív kapcsolatokkal kapja majd vissza. Aki itt korcsolyázik az tisztában van vele, hogy nem az egyéni teljesítmény a mérvadó a jó kűrhöz, mert az egységben erősödő közös akarat, kitartás teszi sikeressé a csapatott.
Az Advanced csapat 2014. évi eredményei
Magyar Országos Szinkronkorcsolyázó Bajnokság I. Hely
Csehország – Jihlava I. Hely
Olaszország – Spring Cup. VI. Hely
Az Advanced csapat 2015. évi eredményi
Országos Szinkronkorcsolyázó Bajnokság I. Hely
Salzburg – Mozart Cup. II. Hely
Budapest Cup. II. Hely